Az ateisták tévedése

A Bhagavad-gítá véleménye az istentagadás okairól és következményeiről.

Idézetek a Bhagavad-gítá verseiből (ezek vastaggal vannak szedve) és A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda egyes versekhez fűzött magyarázataiból.

A lelkek két csoportja

Az Úr elmondja Arjunának, hogy a feltételekhez kötött lelkek annak alapján, hogy hogyan törekszenek az önmegvalósításra, két csoportra oszthatók. Az ateistáknak, az agnosztikusoknak és a szkeptikusoknak semmiféle lelki megértésük nincs, ám rajtuk kívül vannak olyanok, akik hűségesen kitartanak lelki meggyőződésük mellett. Őket befelé tekintő bhaktáknak [híveknek], filozófusoknak, a munkájuk gyümölcséről lemondó cselekvőknek nevezik. Akik állandóan a monista tanítások megszilárdításán fáradoznak, azokat szintén az ateisták és agnosztikusok közé lehet sorolni.

Hamis következtetésük: az anyagi világ élvezete

Akik nem ismerik az Istenről (Krisnáról) szóló tudományt, azok általában úgy vélik, hogy ez az anyagi világ az élőlények élvezetét szolgálja, s hogy az élőlények a purusák, az anyagi energia okai, irányítói és élvezői. A Bhagavad-gítá véleménye szerint ez az ateista következtetés hamis.

Nehezen tudnak fejlődni

A bűnös, ateista, ostoba és álnok embereknek nagyon nehéz túllépni a vágy és a gyűlölet kettősségén. Egyedül azok képesek az odaadó szolgálatot elfogadni s ezáltal fokozatosan felemelkedni az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről szóló tiszta tudás szintjére, akik előző életeikben követték a vallás szabályozó elveit, jámboran cselekedtek, s legyőzték a bűnös cselekedetek visszahatásait. Ezután lassanként eljutnak oda, hogy transzba merülve meditálni tudnak az Istenség Legfelsőbb Személyiségén. Ez a folyamat vezet el a lelki síkhoz.

Nem hódolnak meg Isten előtt

Az alábbi bűnös emberek nem hódolnak meg Előttem: a felettébb ostobák, az emberiség alja, akiket az illúzió megfosztott tudásuktól, s akik a démonok ateista természetével rendelkeznek.

A duskritík utolsó csoportját az ásuram bhávam ásritáhnak nevezett emberek alkotják, akik a démonikus elveket követik. Ez a csoport nyíltan ateista. Némelyikük azzal érvel, hogy a Legfelsőbb Úr sohasem szállhat alá ebbe az anyagi világba, de hogy miért nem, azt már nem tudják kézzel fogható bizonyítékokkal alátámasztani. Mások azt mondják Róla, hogy alacsonyabb rendű, mint a személytelen aspektus, noha a Gítá ennek éppen az ellenkezőjét tanítja. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségére irigykedő ateisták saját maguk kitalálta, hamis inkarnációk hosszú sorával hozakodnak elő. Az ilyen emberek, akiknek az Istenség Személyisége becsmérlése jelenti életük alapvető elvét, képtelenek meghódolni Srí Krisna lótuszlába előtt.

A dél-indiai Srí Yámunácárya Albandaru ekképp fohászkodott: „Óh, Uram! Az ateista elveket követő emberek nem ismerhetnek meg Téged, annak ellenére, hogy rendkívüli tulajdonságokkal, vonásokkal és tettekkel rendelkezel, hogy a jóság minőségében lévő valamennyi kinyilatkoztatott szentírás megerősíti személyiségedet, s hogy a transzcendentális tudomány alapos ismeretéről híres, isteni jellemmel rendelkező hiteles szaktekintélyek mind elismernek Téged.”

Ahogyan tehát említettük, (1) a felettébb ostoba emberek, (2) az emberiség alja, (3) a tévúton járó spekulálók és (4) a megrögzött ateisták valamennyi szentírás és hiteles tekintély tanácsának ellenére sohasem hódolnak meg az Istenség Személyiségének lótuszlába előtt.

Terveik kudarcba fulladnak

Akik nem igazi filozófusok, tudósok, tanítók, vezetők stb., hanem csupán az anyagi haszon reményében tetszelegnek ebben a szerepben, azok nem fogadják el a Legfelsőbb Úr tervét vagy útját. Istenről mit sem tudnak, csupán saját világi terveiket szövögetik, hogy megoldják az anyagi lét problémáit, ám hiábavaló kísérleteikkel csak szaporítják azokat. Mivel az anyagi energia (az anyagi természet) rendkívül hatalmas, ellenáll az ateisták önkényes terveinek, és megzavarja az úgynevezett „tervezőbizottságok” tudását.

Ez a vers az ateista vezetőket a duskritinah szóval jellemzi, aminek jelentése „gonosztevők”. Krití olyan emberre utal, aki mögött dicséretreméltó tettek sorakoznak. Az ateista tervezgetők néha nagyon okosak, sőt jó szándékúak is, mert minden nagy terv — legyen az jó vagy rossz — végrehajtásához intelligenciára van szükség. Mivel azonban helytelenül, a Legfelsőbb Úr tervével ellenkező célra használják értelmüket, duskritíknek nevezik őket, ami arra utal, hogy értelmük és törekvéseik rossz irányba haladnak.

A Gítából egyértelműen megtudhatjuk, hogy az anyagi energia teljesen a Legfelsőbb Úr irányítása alatt működik, s nem rendelkezik független hatalommal. Úgy cselekszik, akár az árnyék, amely a tárgy mozgását követi. Az anyagi energia azonban mégis nagyon hatalmas. Az ateisták — istentagadó természetüknek köszönhetően — nem tudják, hogyan működik, s a Legfelsőbb Úr tervét sem ismerik. Az illúzió, valamint a szenvedély és tudatlanság kötőerejének hatása alatt minden tervük meghiúsul. Ez történt Hiranyakasipu és Rávana esetében is, akiknek tervei egytől egyig füstbe mentek, noha anyagi szempontból nézve mindkettő művelt tudós, filozófus, vezető és tanító volt.

Ezek a megtévesztett emberek a démonikus és ateista nézetekhez vonzódnak. Ebben az illuzórikus állapotban a felszabaduláshoz, a gyümölcsöző tettekhez és a tudomány műveléséhez fűzött összes reményük meghiúsul.

Nem képesek helyesen magyarázni a szentírásokat

A Legfelsőbb Urat, Krisnát csak azok ismerhetik meg, akik az odaadó szolgálaton keresztül kapcsolatban állnak Vele, ahogyan Arjuna és követői. A démonikus vagy ateista mentalitású emberek nem érthetik meg Őt. Az elmebeli spekuláció, amely eltéríti az embert a Legfelsőbb Úrtól, komoly bűn, ezért aki nem ismeri Krisnát, annak tilos a Bhagavad-gítá magyarázásával próbálkoznia. A Bhagavad-gítá Krisna kinyilatkoztatása, s mivel a Krisnáról szóló tudományt tartalmazza, az Ő segítségével kell megértenünk, ahogyan azt Arjuna is tette, s nem szabad az ateistákat meghallgatnunk.

Félreértik és tévesen magyarázzák Krisna személyiségét

Ha valaki Krisnát becsmérli, nem lehet isteni látóképessége. Az ember csak akkor tehet erre szert, ha előbb isteni tulajdonságokat sajátított el.

A démonok furcsának találják Krisna magyarázatait, mert kizárólag saját nézőpontjuk alapján tanulmányozzák Őt, ám a bhakták örömteli szívvel fogadnak minden szót, amit Krisna mond. Mindig imádni fogják hiteles szavait, mert mindig nagyon vágynak rá, hogy egyre többet tudjanak meg Róla. A Krisnát közönséges embernek tekintő ateisták így megtudhatják, hogy Ő emberfölötti, sacs-csid-ánanda-vigraha - a gyönyör és tudás örökkévaló formája -, és transzcendentális, aki az anyagi természet kötőerői, valamint az idő és a tér hatása felett áll. Krisna olyan bhaktái, mint amilyen Arjuna volt, kétségtelenül mentesek minden félreértéstől az Úr transzcendentális helyzetét illetően. Arjuna kérdése tehát egy bhakta próbálkozása, hogy megdöntse azoknak az embereknek az ateista nézeteit, akik Krisnát az anyagi természet kötőerőinek hatása alatt álló közönséges emberi lénynek tekintik.

Írj kommentet:

További cikkek az Ember rovatban






Főoldal
Élővilág
Ember
Ökoéletmód
Kozmológia
Védikus tudás
Ha nem értjük,
honnan származunk,
nem tudjuk,
hogyan éljünk.
A legfrissebb kommentek

  • Zsuzsa: Nem hiszek a véletlenekben… George Harrison videoklipje által találtam rá erre az oldalra, és...
  • isvarakrsna: Az ősrobbanás elméletét annak idején éppen azért támadták egyes tudósok, mert arra utal, hogy...
  • somgabor: A Nagy Bumm elméletéről mondta Einstein: „Ez a teremtés leggyönyörűségesebb és legkielégítőbb...
  • Ferencz Judit: Gratulálok a cikkhez. Mint diplomás nyelvész, asszonysegítő(dúla), anya, csak elismeréssel...
  • Madhupati dasa: A könyvismertetésre alapozva (magát a könyvet nem olvastam) összességében elszomorító, hogy...
  • isvarakrsna: Kedves Áron! Jogos, köszi. A tapasztalat szerint az ember füle kiszűri a zajokat a helyszínen (csak...
  • Veres Áron: Talán szerencsésebb lett volna, ha a felvétel egy kevésbé zajos helyen készült volna.
  • isvarakrsna: Kedves Tombenko! Ebben a cikkben válaszoltam a kommentedre: Válasz egy kétkedőnek....
  • Dr. Eördögh Richárd: Kedves István! Előszőr is szeretnék gratulálni eddigi tudományos eredményeidhez....
  • tombenko: Nem nyilvánvaló és nem problémamentes. Sőt… A véletlenek sorozataképpen miért ne alakulhatna...


  • A többi komment