Nincs világias magyarázat

mehek2Az evolúcióelmélet támogatói nem tudtak választ adni a méhek kommunikációjának eredetére.

Ahogy tudjuk, a méhcsaládban egy méhanya, párszáz vagy ezer here, és több tízezer méhmunkás tevékenykedik együtt. Munkájuk teljesen összehangoltan zajlik, veleszületett ösztöneik következtében. Ezen ösztönök közül is kiemelkedik különlegességével a táncnyelv: a visszatérő méhek speciális, nyolcas formájú mozgássor segítségével magyarázzák el társaiknak a nektár lelőhelyének távolságát, irányát és gazdagságát.

Mindez felveti azt a kérdést is, hogy miként jött létre a méhek e sajátos képessége, összes többi ösztönükkel együtt. Az evolucionista magyarázat megbicsaklik. A tánc szimbólumrendszerének csak akkor van értelme, ha a szimbólumok használata és azok megértésének képessége egy időben jelentek meg. Egy közösség által használt, absztrakt jelrendszer fokozatos kialakulása elképzelhetetlen, mert ha nem mindenki ugyanazt érti ugyanazon jelek alatt, akkor kaotikus lenne az együttélés, ami megakadályozná a méhcsalád életben maradását.

Így valószínűbb megközelítés, hogy a táplálék betájolásának és a kommunikáció ösztöneit egy felsőbbrendű intelligens lény kódolta e parányi, hasznunkra szolgáló csodás rovarokba.

Előadás videón a méhek misztikus táncnyelvéről

Írj kommentet:

További cikkek az Élővilág rovatban






Főoldal
Élővilág
Ember
Ökoéletmód
Kozmológia
Védikus tudás
Ha nem értjük,
honnan származunk,
nem tudjuk,
hogyan éljünk.
A legfrissebb kommentek

  • Zsuzsa: Nem hiszek a véletlenekben… George Harrison videoklipje által találtam rá erre az oldalra, és...
  • isvarakrsna: Az ősrobbanás elméletét annak idején éppen azért támadták egyes tudósok, mert arra utal, hogy...
  • somgabor: A Nagy Bumm elméletéről mondta Einstein: „Ez a teremtés leggyönyörűségesebb és legkielégítőbb...
  • Ferencz Judit: Gratulálok a cikkhez. Mint diplomás nyelvész, asszonysegítő(dúla), anya, csak elismeréssel...
  • Madhupati dasa: A könyvismertetésre alapozva (magát a könyvet nem olvastam) összességében elszomorító, hogy...
  • isvarakrsna: Kedves Áron! Jogos, köszi. A tapasztalat szerint az ember füle kiszűri a zajokat a helyszínen (csak...
  • Veres Áron: Talán szerencsésebb lett volna, ha a felvétel egy kevésbé zajos helyen készült volna.
  • isvarakrsna: Kedves Tombenko! Ebben a cikkben válaszoltam a kommentedre: Válasz egy kétkedőnek....
  • Dr. Eördögh Richárd: Kedves István! Előszőr is szeretnék gratulálni eddigi tudományos eredményeidhez....
  • tombenko: Nem nyilvánvaló és nem problémamentes. Sőt… A véletlenek sorozataképpen miért ne alakulhatna...


  • A többi komment