Avagy mi bajom a szkeptikus szervezővel?

A szkeptikus konferenciák szervezője, Trupka Zoltán a Tudásmédia honlapon azt írja, hogy „gyakoribb és nagyobb levegővételre” van szüksége, mikor az élővilág intelligens tervezettségének elméletéről hall, mert szerinte az intelligens tervezés képviselői „a vízilabda szabályai szerint fociznak”. Ha azonban közelebbről megnézzük az okfejtését, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ő az, aki semmibe veszi a labdarúgás (a tudományos érvelés) alapvető szabályait.

A cikk – számomra elfogadható módon – olyan módszernek tekinti a tudományt, amely a vizsgált jelenségeket, a kutatási eredményeket az emberiség hasznára igyekszik fordítani, bár találmányait néha rossz célra használják.

A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy (ha valaki nem tudná) a tudomány eredményeinek köszönhetően működik a számítógép, a telefon, az inkubátor és a defibrillátor. Ezután azt állítja, hogy az intelligens tervezés szóvivőjének hite szerint „ezek valójában nem is léteznek” (!).

És itt a futballbíró a sípjába fúj, mert a szkeptikus cikk írója komoly, a tudományban nem elfogadható szabálytalanságot követ el: olyan álláspontot tulajdonít egy másik félnek, amit az nem vall – hiszen senki nem tagadja a technikai eszközök létezését. Vagyis szkeptikus írónk a vízilabda szabályai szerint focizik: középpályás létére kézzel ér a labdához…

A Tudásmédia szerzőjének további véleménye szerint etikátlan, hogy az intelligens tervezés támogatói használják azokat az eszközöket és módszereket, amelyek a tudománynak köszönhetően jöttek létre. Ez két dolgot jelenthet: (1) a szkeptikus gondolkodó szerint a tervezéselmélet képviselőinek nem szabadna hozzáérniük a billentyűzethez, a távirányítóhoz és nem szabadna internetet használniuk; (2) vagy ha etikusak akarnának lenni, akkor lehajtott fejjel be kellene térniük az evolucionisták táborába. Merthogy a technológia használati joga csakis az evolúcióhívőket illeti meg.

Azonban az evolúció elméletének semmi köze a technikai eszközök létrejöttéhez, sőt azokat újítások, fejlesztések révén éppen hogy intelligens tervezés útján hozták létre. Trupka Zoltán elköveti azt a gyakori trükköt, hogy úgy tesz, mintha a tudomány egyenlő lenne az evolucionista felfogással, és azt állítja, hogy ha valaki halványan is kétségbe meri vonni a darwinizmust, akkor az a tudomány egészét tagadja meg. Azonban a törzsfejlődés csupán egy százötven éves, soha nem bizonyított hipotézis. Születése előtt és azóta is számtalan olyan tudós élt, akiket a legkevésbé sem győzött meg a darwini gondolat – ettől azonban még remekül művelték a tudományukat.

A hamis érvek és csúsztatások láttán a bíró ismét sípjába fúj, és sárga lappal figyelmezteti a cikkírót a szabálytalanságra. Ez ügyben egyet kell értenünk a szerzővel: „Kétségtelen tény, hogy fajunk vagy legalábbis egy része morálisan messze nem tart ott, ahol a technika.”

A szkeptikus kritikus további fejtegetése szerint az intelligens tervezés esetén „hitről és vallásról van szó”, és úgy véli, hogy felhozott példáikkal a tervezettség támogatói „ingoványba vezetik a közvéleményt”. Az egyszerűsíthetetlenül összetett biológiai rendszerek tudományos vizsgálatára, és eredetük magyarázatára azonban egyáltalán nem vállalkozik. Azon sem gondolkodik el, hogy az evolucionista felfogás sok híve világnézeti elkötelezettségből, a materialista filozófiához való nyílt, vagy leplezett ragaszkodása miatt képtelen számításba venni a tervezettség alternatíváját.

Az őszinte önvizsgálat helyett a cikkíró a filozófia világába (a vízilabdások medencéjébe?) veti magát. Azzal érvel, hogy az élő szervezetek nem lehetnek tervezettek, hiszen túl érzékenyek a külső behatásokra, maga az emberi test is tökéletlen „termék”. Itt azonban elfelejtkezik arról, hogy ha valami nem tökéletes, attól még nyugodtan lehet tervezés eredménye. Hiszen például a sokat emlegetett számítógépek, telefonok, az inkubátor, sőt a defibrillátor is elromolhat – annak ellenére, hogy tudatos tervezés eredményeként jöttek létre…

Előkerül a sokat hallott – szintén egyáltalán nem tudományos jellegű – „ki tervezte a tervezőt?” kérdésfelvetés is. Ez azonban szintén érdektelen annak kérdésnek a szempontjából, hogy az élő szervezetek jellegzetességei vajon tervezettségről árulkodnak, vagy pedig nem. Hiszen a legtöbben nem tudjuk, hogy személy szerint ki tervezte a technikai eszközöket, a felépítésük jellege alapján mégis meg vagyunk róla győződve, hogy bárki is volt, szándékosan hozta létre őket.

Kifogásként hangzik el, hogy az intelligens tervezés elméletének egyik magyarországi képviselője a Krisna-hívők közé tartozik (ez volnék én), és „világnézete alapján tagadja a tudományt, mint olyat”. Egyrészt, ahogy korábban szó esett róla, nem tagadom a „tudományt, mint olyat”, csupán egy igazolatlan elmélet kizárólagos uralmának jogtalanságára hívom fel a figyelmet. Másrészt magam is tudományegyetemet végeztem, és kultúrantropológusként tisztában vagyok a tudományos gondolkodás követelményeivel. Írásaimban és megszólalásaimban világosan különválik, hogy mikor beszélek empirikus, logikai megközelítésből egyes modern elképzelések hiányosságairól, és mikor mutatom be a védikus írások nem empirikus forrásból származó koncepcióit.

Szkeptikus szerzőnk ez esetben tehát ismét egy klasszikus tudománytalanságot követ el: nem a számára kellemetlen témára reagál, hanem azt támadja, aki felvetette a problémát. Ennek az érvelési hibának a szép latin neve: argumentum ad hominem. Közkeletű megfogalmazás szerint a kritikus „a babára megy, nem a labdára”. A futballbíró pedig ennek láttán éleset füttyent, hirtelen ott terem, és a zsebében újabb, színes lapot keres…

A darwinizmus egyes szemellenzős képviselői végletes elfogultságukban arra vetemednek, hogy a tudomány technológiai fejlődésére hivatkozva mindenki számára kötelező ateista felfogást próbáljanak előírni. Bár Trupka Zoltán más példára vonatkoztatta, viselkedésére pontosan alkalmazható a cikkében megfogalmazott, alábbi kérése:

„Lehet, sőt kell is kritizálni időnként azt, hogy mire használják a tudomány, a technika eredményeit. De nem azt, aki kitalált valamit, hanem azt, aki rosszra használja.”

Hát akkor kritizáljuk. Legyen meg az ő akarata.

Tasi István