Darwin és A fajok eredete 4. Sorozat az evolúciós hipotézis születésének körülményeiről és utóéletéről
2.3. Súlyos fordulatok Darwin életében
Az életrajzi adatok szerint a korábbi világnézete elleni lázadás jelentős mértékben kihatott Darwin életére és pszichéjére. Desmond és Moore könyve1 leírja a tudós talányos betegségét. A betegség kialakulása huszonnyolc éves korában kezdődött, és pontosan egybeesett az evolúciós gondolat fogantatásának idejével. Az önéletrajzi visszaemlékezésekből kiviláglik, hogy a betegség minden monográfia kidolgozása közben újult erővel tört elő. Darwin A fajok eredete kiadása előtt egy éven át ritkán volt képes egyfolytában húsz percnél tovább írni gyomorfájdalmai miatt. A korrektúrát 1859. október 1-jén fejezte be, hányásrohamok közepette. A korrektúra bekötése előtt tíz nappal így írt barátjának, J. D. Hookernek: „Az utóbbi időben nagyon rosszul voltam, rettenetes „krízisem” volt. Az egyik lábam elefántkórhoz hasonlóan feldagadt, szemeim majdnem bezáródtak, bőrkiütések és lángvörös kelések borítottak el: bár azt mondják, ezek biztosan jót fognak nekem tenni. Olyan volt, mint a pokolban élni.”2
A tüneteket látva Darwin háziorvosai is tanácstalanul álltak, akik nem tudták sem diagnosztizálni, sem gyógyítani ezt a szokatlan kórt. Csak azok a drasztikus módszerek segítettek rövid időre, amelyek elterelték a beteg figyelmét a lelki bajokról. Darwint ebben az időben súlyos szorongás, szívritmuszavarok, szédülés, légszomj, hisztérikus sírás, szédülés és hányás tüneteinek együttese kínozta. Mindzekhez személyiségzavar is társult, s ilyenkor félt a szabadban tartózkodni. Betegsége miatt nem volt jelen Londonban könyve első példányainak eladásakor, valamint a Huxley és Wilberforce püspök között 1860. június 30-án lezajlott oxfordi vitán. Nem tudott elmenni a Royal Society of London gyűlésére sem, amely 1864 novemberében Copley kitüntetésben részesítette.3 Ugyanebben az évben írta Hookernek: „…úgy sejtem, kevés ember hányt ilyen gyakran az elmúlt öt hónapban.”4
Meglehetősen őszintén ír arról is, hogy élete során miként változott pszichéjének működése: „Mondottam, hogy egy bizonyos vonatkozásban az utolsó húsz vagy harminc évben megváltoztam szellemileg. Harminc éves koromig, vagy még azután is, nagy örömet leltem a költészetben. (…) Azt is elmondottam, hogy azelőtt nagyon kedveltem a képeket és rendkívül szerettem a zenét. De most már hosszú évek óta képtelen vagyok akár egy sor verset is elolvasni. (…) A képek és a zene iránt érzett szeretetemet is csaknem teljesen elveszítettem. (…) Még mindig értékelem a szép tájat, de korántsem tölt el olyan csodás érzésekkel, mint azelőtt. Ugyanakkor azonban évek hosszú sora óta csodálatos pihenés és élvezet számomra a regényolvasás (…) Úgy látszik, az agyam valamiféle géppé vált, amely az adatok halmazából általános törvényeket őröl, de hogy ez miért okozta annak a bizonyos agyrésznek az elkorcsosulását, amely a kifinomult ízlés székhelye, azt képtelen vagyok megérteni. (…) A magasabb rendű esztétikai élvezetek megszűnése boldogságveszteséget is jelent és talán még az intellektusra is kártékony – de az erkölcsi szemléletre bizonyosan –, mert gyengíti természetünk érzelmi részét.”5
Vajon mi idézhette elő ezt a nehezen definiálható tünetcsoportot és elméjének változásait? Egyes magyarázatok szerint szerepet játszhatott benne a szellemi kimerülés csakúgy, mint a korszellemmel való szembekerüléstől való félelem. A pszichiáterek szerint e jelek arra utalhatnak, hogy a máig is legnagyobb hatású evolucionista az üldözési mánia egy sajátos formájában szenvedett.
Az is elképzelhető, hogy Charles Darwin lelkiismeret furdalástól szenvedett amiatt, hogy szembefordult az isteni teremtés gondolatával, illetve William Paley érveivel, amelyeket Paley a Natural Theology (Természeti teológia) című könyvében6 az isteni tervezés igazolására hozott fel. Darwin még a cambridge-i egyetemen folytatott teológiai tanulmányai idején olvasta e művet, amely a teremtést alátámasztó híres óra-érvvel kezdődik (mely szerint, ahogy egy bonyolult óraszerkezet létezése feltételezi egy órásmester létét, ugyanúgy teszi szükségszerűvé a világ tervezettsége egy tervező létét). Darwin így nyilatkozott erről: „Nem hiszem, hogy lett volna olyan könyv, amelyet Paley Természeti teológia könyvénél jobban csodáltam volna. Annak idején csaknem kívülről tudtam.”7
Könnyen elképzelhető, hogy Darwin a saját elméletétől lett lelki beteg: vallásos neveltetése során kialakult ifjúkori énje állandóan (az evolúciós művek írása során pedig elemi erővel) ütközött lényegében ateista felnőtt tudatával. Ha ez valóban így volt, akkor életrajzírói szerint nincs igazuk azoknak (még magának Darwinnak sem), akik azt állítják, hogy a betegség miatt kialakult társadalmi elszigetelődés segítette hozzá a tudóst az elmélet kidolgozásához. Valószínűbbnek tűnik, hogy inkább lelki betegsége és elzárkózása volt az elmélet kidolgozásának következménye.8
Darwint gyötörte a bizonytalanság is: maga sem tudta biztosan, hogy elméleti fejtegetéseivel helyesen magyarázza-e a jelenségeket. Életrajzírói önbizalomhiányáról, zsörtölődéséről és arról az emésztő félelméről is beszámolnak, hogy „…életemet egy fantáziának szenteltem”.9 Ráadásul tudta, hogy elképzelése hívők tömegeinek hitét ingathatja majd meg, vagy döntheti romba – volt, amikor A fajok eredetét „elátkozott könyvének”, magát pedig a „Sátán papjának” nevezte10. Nem lenne meglepő, ha részben ez a belső konfliktus képezte volna pszichoszomatikus betegségének hátterét.
A könyvének megjelenését követő évtizedek tanúbizonysága szerint Darwin valójában olyan mértékben járult hozzá a tömegek vallásosságának csökkenéséhez, amit valószínűleg önmaga sem képzelt volna. Ahogyan Michael Denton megállapítja: „…a huszadik század agnosztikus és szkeptikus szemléletmódjáért talán leginkább a természet darwini nézete felelős.”11
- TI -
1 Adrian Desmond – James Moore: Darwin. Penguin Books Ltd., 1992.
2 Adrian Desmond – James Moore: Darwin. Penguin Books Ltd., 1992. p. 476.
3 George Pickering: Creative Malady. George Allen & Unwin Ltd. London, 1974. p. 33.
4 Ralph Colp: To Be An Invalid. University of Chicago Press, 1977. p. 77.
5 Charles Darwin önéletrajza. Fordította Szász Béláné. Akadémiai Kiadó, Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 1955. pp. 31–32.
6 Az 1802-ben született könyv egy későbbi kiadása: William Paley: Natural Theology; Evidences of the Existence and Attributes of the Deity. Collected from the Appearances of Nature. Lincoln-Rembrandt Publisher, 1986.
7 William R. Fix: The Bone Peddlers. Macmillan, New York, 1984. p. 178.
8 Adrian Desmond – James Moore: Darwin. Penguin Books Ltd., 1992. p. 808.
9 i. m. 477.
10 Adrian Desmond és James Moore: Darwin. Penguin Books Ltd., 1992. p. 475, 449.
11 Michael Denton: Evolution: A Theory in Crisis. Adler and Adler, Bethesda Maryland 1986. p. 358.
“Kevesek dolga függetlennek lenni: – az erősek kiváltsága ez. S aki megkisérli, teljes joggal ugyan, de kényszerűség nélkül, arról tesz bizonyságot, hogy nem csupán erős, de a szélsőségig vakmerő is. Mert labirintusba hatol, ezerszeresen fokozza az élet veszélyeit, amik közt nem a legkisebb, hogy senki se lehet szemtanuja magányos tévelygéseinek, miközben darabokra marcangolja őt a lelkiismeret minotaurosza. S ha a vakmerő ilyetén tönkre megy, akkora távolságban történik ez az emberi megértésből, hogy nincs ki vele érezzen: – pedig immár nem fordulhat vissza, nem fordulhat az emberi részvét felé se!”
(Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon- 21. aforizma)
Függetlenség mint erény
Kétféle emberre értelmezhető a Nietzschétől származó idézet. Az egyik az,aki látja, hogy a társadalom az öntudatlanságba fordul, az önző vágyak és az elidegenedés felé, és ez ellen próbál tenni felvilágosítva az embereket a boldogság igazi útjairól vállalva azt, hogy a teljes magányba taszítja önmagát a társadalom szintjén, de egy másik szinten erőt ad neki a pozitív gondolkodás, és az, hogy egy idő után sokan fogják követni. Az ilyen ember csak Isten által felhatalmazott lehet, tehát ő sem teljesen független.
A másik az, aki saját gondolataival valami újat próbál alkotni, de csak egy ötlettel gazdagítja az emberek boldogtalanságát. Ezáltal nem nyer kiegyensúlyozottságot, sőt betegséget, ha gondolatával több ember életét a kilátástalanságba fordítja. Darwin sajnos az utóbbi kategóriába sorolható, aki szíve mélyén tudva, hogy az isteni törvényeket semmibe véve új elmélete eltávolítja majd az embereket az Istennel való örök kapcsolat megélésétől, belebetegedett. Tehát igazából nem volt független sem a társadalomtól, sem a szenvedéstől.