Habár India ősi szentírásai erről a témáról már több mint ötezer évvel ezelőtt is írtak, ma egy forradalmian új kutatási területnek tekintik azt, hogy formálható-e már a magzati élet során a kisbabák tudata.
1. A mai tudomány izgalmas eredményei
Az utóbbi évtizedek orvosi kutatásai egyre több érdekességet tárnak fel az anyaméhen belüli életszakasz jellemzőiről bemutatva, hogy mikortól kezd hallani, tapintani, ízlelni, álmodni, vagy akár finomabb szinteken is érzékelni a magzat.
Mostanra bizonyított tény, hogy a kicsik már a 26-dik héttől képesek megkülönböztetni a külvilág és az anya testéből eredő belső hangokat, s azt képesek később is felismerni. A szülők kedves szavai nyugalmat, míg a kiabálás izgalmi reakciókat vált ki belõlük. Az ötödik hónaptól már ízlelgetik, hogy milyen a magzatvíz íze. A fájdalom érzékelése a 24-dik héttől már az ultrahangos felvételeken is tapasztalható a grimaszok és a felgyorsult szívverés formájában. Látni ugyan a hagyományos értelemben nem látnak, az anya hasára vetülő éles fény azonban mégis védekezési tüneteket vált ki belőlük.
Érdekes megfigyelés, hogy miközben az anya álmodik, a magzat felhagy a mozgással, amikor pedig az álomtevékenység abbamarad, azonnal mozogni kezd. Ez egyértelmûen arra utal, hogy közvetlen kapcsolat van kettejük tudata között.
A nyolcvanas évek közepétől érdekes fordulatot vettek a kutatások. Két magyar pszichoanalitikus elkezdte vizsgálni azt, hogy mit eredményez, ha az anyuka megtanul ráhangolódni a magzatától feléje jövő érzésekre, üzenetekre. Ez az anyaméhen belüli gyereknevelés rövid és hosszú távon is jelentős eredményekkel jár. A kicsi kellemes közérzete eredendően meghatározza a később kialakuló személyiségét, sőt a társadalomba való beilleszkedését is.
2. Az ősi szentírások leírásai
A fenti érdekességekre a védikus írások is számos példát említenek. A Srímad-Bhágavatam ötezer éve lejegyzett tanításai között több olyan is szerepel, ami a magzati élet idõszakát mutatja be.
Az egyik döbbenetes leírás például arról számol be, hogy miként alakulnak ki az anyaméhben az egyes hetek során a magzat szervei:
„Az elsõ éjszakán a spermium és a petesejt összekeveredik, az ötödik éjszakán pedig a keverék egy buborékká érik. A tizedik éjszakára szilvaszerû formát ölt, majd fokozatosan egy húsdarabbá (…) alakul. Egy hónap alatt kialakul a fej, a második hónap végén pedig formát öltenek a kezek, a lábak és a többi testrész. A harmadik hónap végén megjelennek a körmök, az ujjak, a lábujjak, a szõrzet, a csontok és a bõr, valamint a nemi szerv és a test többi nyílása, vagyis a szem, az orrnyílások, a fül, a száj és a végbélnyílás. (…) A gyermeket, akinek a foganásától számított hetedik hónaptól kezdve tudata is fejlõdik, lefelé taszítják azok a levegõk, amelyek a magzatot a szülést megelõzõ hetekben nyomják.”
Ha ezt a leírást összevetjük a mai tudományos eredményekkel, döbbenetes azonosságot találunk. Hogyan lehet az, hogy ezek az ötezer éves írások ultrahangos berendezések nélkül is képesek felfedni a magzati élet fejlõdési szakaszainak e titkait? A válasz az, hogy az anyagi világ teremtõjének, a Legfelsõbb Úr üzenetét hordozzák, s így tökéletességükhöz semmi kétség sem fér.
A következő történet a Bhágavatam elbeszélőjéhez, Sukadeva Gószvámíhoz kapcsolódik. Szülei, akik szintén lelkileg emelkedett személyek voltak még magzatként beszélgettek vele arról, hogy ne aggódjon, a születése utáni anyagi körülmények nem fogják a transzcendentális helyzetét befolyásolni. Õ azonban közölte, hogy nem elégszik meg ennyivel, csak akkor hajlandó megszületni, ha a Legfelsõbb Úr személyesen eljön, és megígéri, hogy nem lesz hatással rá az illuzórikus anyagi energia. Krisna teljesítette odaadó híve kérését, és eljött Dvárakából, hogy garantálja a kért védelmet.
A Bhágavatam egy kiemelkedő, több fejezetet felölelõ története szintén a magzati élet során történő kommunikációhoz kötődik.
A démonok fejedelme, Hiranyakasipu egyszer elhatározta, hogy vezekléseinek eredményeképpen uralma alá hajtja az egész univerzumot. Ez alatt a félistenek elfogták az éppen áldott állapotban lévő feleségét, Kayádhut. Nárada Muni gondjaiba vette a terhes kismamát, és elvitte a remetelakjába. Az asszony késõbb elfelejtette azt a lelki tanítást, amit a bölcs Náradától ezalatt hallott, az anyaméhben lévő kis Prahláda azonban évek múltán is képes volt felidézni e transzcendetális hangok üzenetét. A démonok közül senki sem értette, honnan tanult Prahláda a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatáról, a lelki élet különbözõ gyakorlatairól, mikor születése óta démonikus környezete semmi ilyesmit nem táplált belé. Mivel az elvetemült Hiranyakasipu nem olvasta sem a Bhágavatamot, sem a mai tudomány legújabb eredményeit, így nem fogadta el a magzati élet során történõ kommunikációt. Ezért dühében még saját fiát is el akarta pusztítani amiatt, hogy valahogy a Legfelsőbb Úr híve lett. Ez okozta azonban a vesztét, mert a kis Prahláda védelmére kelve megjelent az Úr Nriszimhadéva, aki elpusztította a démonkirályt.
A híres indiai eposz, a Mahábhárata is tudósít egy ide illõ esetrõl. A nagy hős, Arjuna egyik felesége, Subhadrá éppen várandós volt a kis Abhimanyuval. Egyik alkalommal az Úr Krisna tréfából elkezdett mesélni Subhadrának arról, hogy a csakra-vjúhának nevezett harci falanxba hogyan kell bejutni, és azt elpusztítani. Subhadrá nem találta túl érdekesnek a leírást, és eközben elaludt. Srí Krisna észrevette, hogy húga nem figyel, és éppen annál a résznél hagyta abba, ami az alakzat feloszlatásáról szólt.
Évekkel késõbb, amikor a kuruk¢terai csatára került sor, a Kauravák éppen egy ilyen köralakú hadtesttel támadtak a Pándavákra. Abhimanyu elvállalta, hogy szembeszáll a falanxszal. Az anyaméhben tanultak alapján be is jutott az alakzatba, de mivel azt már nem hallhatta, hogyan kell sikeresen kijönni abból, ezért Abhimanyu a csata egyik hõsi áldozata lett.
Nem csak a szülõk képesek gyermekeiket tanítani, hanem ugyanez fordítva is megtörténhet. A Bhágavatam azt is leírja, hogy azok az anyukák, akik egy lelkileg fejlett kisbabát hordoznak a méhükben, mit hallhatnak, ha megfelelően ráhangolódnak a belülrõl jövõ üzenetre:
„Az emberi lélek így szól: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábánál keresek menedéket, aki számtalan örök formájában jelenik meg, s a Földön jár. Egyedül Nála keresek menedéket, mert Ő képes megszabadítani minden félelemtõl, s Ő juttatott ebbe az élethelyzetbe, amelyet bûnös tetteimmel kiérdemeltem. Én, a tiszta lélek, aki most tetteim kötelékei között jelenek meg, májá [az illuzórikus energia] elrendezésébõl anyám méhében fekszem. Tiszteletteljes hódolatom ajánlom Neki [a szívben lakozó Úrnak], aki szintén itt van velem, de akire ez nincs hatással, s aki változatlan. Határtalan Ő, ám a bûnbánó szívben mégis látni lehet. Neki ajánlom tiszteletteljes hódolatom!
Akár kismama az illetõ, akár nem, ha szeretné megtudni, mire képesek tanítani e fejlett tudatú magzatok, elolvashatja a Bhágavatam harmadik énekében.
3. Végkövetkeztetés(ek)
Több tanulsága is van az elõbbi érdekességeknek. Az elsõ az, hogy a gyermeknevelés tehát már a fogantatás pillanatától kezdődik. A védikus írások több olyan lelki tisztító folyamatot is javasolnak, amely már a magzati lét során kedvezõ befolyással bír a születendõ gyermekre nézve.
A másik lényeges következtetés az, hogy fel kell hagyni azzal a szörnyűséges szokással, hogy magzatok millióit ölik meg manapság orvosok abortusz címén az anyaméhben. Nem más ez, mint védtelen helyzetben lévõ gyermekek borzalmas legyilkolása.
A harmadik észrevétel, hogy a védikus szentírások olyan tökéletesen mutatják be az anyagi világ Istentől eredő törvényeit, amit a modern tudomány elérni nem, legfeljebb csak hozzá közelíteni képes. Ennek oka az, hogy a Legfelsőbb Úr csak azok számára fedi fel saját alkotását, akik az Õ szeretetteli odaadó szolgálatába kezdenek. Eredeti otthonunk, a lelki világ csodálatos titkairól pedig csak ezek az ősi írások adnak számot.
Pmd