Tasi István

Tasi István 1970-ben született Egerben. Az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett kulturális antropológusként 1997-ben. Tanulmányai és az igazság utáni kutatásának egyéni útja India ősi irodalmai felé vezették. Vaisnava teológus diplomáját 2005-ben kapta.

Jelenleg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanára. Vezetésével működik a Védikus Tudományok Kutatóközpontja, amely különféle tudományterületeken vizsgálja a modern tudomány és a vaisnava filozófia közötti összefüggéseket.

A Pax televízió Menedék című műsorának egyik állandó műsorvezetője, a Szintézis Szabadegyetem meghívott előadója. Műsorainak és előadásainak leggyakoribb témái: lélekvándorlás, táplálkozástudomány, az élet és a fajok eredete, védikus pszichológia, környezetvédelem.

Vendége volt a Mindentudás Egyeteme rendezvénysorozat Véletlen-e, hogy vagyunk? című beszélgetésének, az MTV-ben Veiszer Alinda Záróra című műsorának, az RTL Klubban több alkalommal a Szívvel lélekkel című műsornak.

Emellett az Értelmes Tervezettség Mozgalom (Értem) egyesület elnökségi tagja. Az egyesület célja az intelligens tervezés alternatív tudományos elméletének megismertetése a tudósközösséggel és a szélesebb társadalommal.

Tanulmányok:
Az intelligens tervezés elméletéről. Világosság 2006/4.
Tudomány a bíróságon

Könyvek:
Ahol megáll a tudomány. Lál Kiadó, 1999.
A természet IQ-ja. Kornétás Kiadó, 2002. /
Nature’s IQ. Torchlight Publishing 2009.
Kereszténység és Krisna-hit. Párhuzamok és eltérések. Lál Kiadó, 2003.
Mi van, ha nincs evolúció?
Intelligens tervezés: egy életrevaló elmélet. Kornétás Kiadó, 2007.

Szerkesztett kötetek:
A tudomány felfedezi Istent. Aeternitas Kiadó, 2004.
Van-e természetfeletti? Lál Kiadó, 2005.

Comments are closed.

Főoldal
Élővilág
Ember
Ökoéletmód
Kozmológia
Védikus tudás
Ha nem értjük,
honnan származunk,
nem tudjuk,
hogyan éljünk.

Korábbi híreinkből Mi a műveltség?
Mindenki azt hiszi, hogy a teste az önvaló, a védikus forrásokból azonban megtudjuk, hogy ez nem így van.
Tetemre hívás: A temetőbogarak ivadékgondozása
Ez az eset újabb példát szolgáltat arra, hogy az evolucionisták által széltében használt üres kifejezések mögé nézve az evolúciós hipotézist cáfoló tényeket találunk.
Iker-dialógus
Ha a magzatok beszélni tudnának...
A legrégebbi ismert emberi ős hirtelen delfinné változott!
Leleplező idézetek 18. Evolúciós kételyek - tudósoktól

A legfrissebb kommentek A többi komment