A természet termosztátja
(részlet a 7. fejezetből)
A hüllők és a madarak esetében az utódok születését elősegítő körülményekhez a tojás kikeltéséhez kedvező hőmérséklet biztosítása is hozzátartozik. A máleónak is nevezett kelet-ausztráliai homoki lábastyúk (Leipoa ocellata) olyan módon végzi ezt, hogy valóban rászolgál az „élő termosztát” elnevezésre. Óriási, inkubátorszerű fészekdombjában rendszeresen ellenőrzi a talaj hőmérsékletét, és azonnal korrigálja is, ha 1°C-nál jobban eltér a tojások költéséhez megfelelő értéktől.
A lábastyúkszülők először egy öt méter átmérőjű, egy méter mély gödröt ásnak. A tél folyamán kb. ötvenméteres körzetből gallyakat és leveleket gyűjtenek, majd a gödörbe halmozzák. Mikor az egybegyűjtött anyagot az eső jól átáztatta, az egészet homokos földdel fedik le, mintegy félméteres vastagságban. Így jön létre a mintegy 1,5 méter magas, kráterszerű halom. A fészek akár 300 m3 térfogatú is lehet, a benne felhalmozott anyag mennyisége pedig elérheti a 30 tonnát.
A lábastyúk rothadó levelekre, a költődomb belsejében levő tojáskamrába rakja le tojásait. A hím előbb ellenőrzi, hogy megfelelőek-e a körülmények, csak ezután engedi a nőstényt tojást rakni. Miután a nőstény kijött, a hím betemeti a költődombon levő mélyedést. Tavasztól kezdve három-négy hónapon keresztül a tojó hetente egyszer megjelenik, hogy lerakjon egy-egy tojást, majd a vár gondját mindig párjára bízza. A költési időszak nagyon hosszú, a megfelelő költési hőmérsékletről kilenc hónapon keresztül fáradságos munkával a hím madár gondoskodik.
A tojásokat tulajdonképpen kizárólag a domb melege kelti ki. A hím időnként a domb belsejébe dugja a csőrét, így ellenőrzi a bucka földjének melegét – valószínűleg a nyelvével, vagy a szájüregével képes megmérni a pontos hőfokot. Az inkubátor szerepét betöltő földhalom hőmérsékletét hihetetlen pontossággal tartja 34 °C-on, ettől maximum csak egy fok eltérést engedélyez mindkét irányban, pedig a napi és évi hőmérséklet ingadozás meglehetősen erőteljes azon a vidéken.
Tavasszal a rothadó növényi anyagok hőt termelnek, amitől a tojások túlmelegedhetnének. Ekkor szorgalmasan leszedegeti a homokot a domb tetejéről, így kiengedi a felesleges meleget. Nyáron a túlzott napsütéstől kell óvnia a halmot, ilyenkor több földet kapar a lábával a halomra, nehogy a napsugárzás túlságosan felmelegítse a fészket. Ősszel pedig, amikor hidegebbre fordul az időjárás, és a domb belsejében lévő, növényi bomlásból származó hő is lecsökkent, nap közben leszedi a felső rétegeket, hadd süssön a nap a fészek közepére, és melegítse fel a tojásokat. Esténként pedig újra betakargatja őket, hogy visszatartsa a hőt. Érdekes, hogy a lábastyúk képes megjósolni az időjárást: tudniillik gyakran már néhány órával az időjárás változás előtt elvégzi a költődombon a szükséges változtatásokat…
A kikelő csibék eltérő időközökben ássák ki magukat a fészekből, és azonnal eltávoznak. Senkitől nem látják, hogyan kell dombot építeni, vagy fenntartani annak hőmérsékletét. Mégis, mikor „nagykorúak” lesznek, ők is éppen úgy fognak viselkedni, mint a szüleik.
Ez a madár egymagában képes szembeszállni mindenféle evolúciós teóriával. Teljesen elképzelhetetlen ugyanis hogy a lábastyúk bármilyen másik madárból fejlődött volna ki, akár lépcsőzetes változások, akár egyszeri mutáció eredményképpen. Különleges hőmérsékletérzékelő-képessége már önmagában is szenzációs, és ehhez párosul a madár egész költési magatartásának alapossága. A megfelelő időben speciális költődombot épít, növényeket gyűjt és homokot halmoz rá. A hím megfelelő tudás és magatartási formák birtokában van ahhoz, hogy ellensúlyozza a domb belsejében a hőingadozást, nem is beszélve időjóslási képességéről. Jóformán a madár egész életmódja csak akkor ér valamit, ha minden egyes mozaik a helyén van.
A lépcsőzetes kialakulás lehetőségét kizárhatjuk. Az egész költési metódusnak csak kompletten van értelme. Ha bármelyik elem hiányzik – mondjuk a hőmérséklet érzékelő szerv, a dombépítés mesterségének tudománya, vagy hogy mi a teendő a különböző hőmérséklet-eltérések esetén –, akkor a madár nem tudná kikelteni tojásait. Az egyszeri mutációval való kialakulás pedig (vagyis hogy egy egészen másképp költő madárnak hirtelen egy lábastyúkfiókája született volna) a hihetetlen komplexitás következtében lehetetlen.
A homoki lábastyúk az apai gondoskodás mintaképe. Ám e faj léte csak úgy magyarázható, hogy egy magasabb rendű, igen ötletes és precíz, atyai intelligencia hozta létre, a sikeres költéséhez szükséges ösztönzésekkel, a hőmérséklet mérésére alkalmas érzékszervvel, valamint a meleg szabályozására szolgáló összetett képességeivel.