A tudományos és a védikus kozmológia egyaránt több milliárd évesnek tekinti az univerzumot.

Az ősi indiai védikus írások hatalmas, egymásba ágyazott, kozmikus időciklusokról beszélnek. Ezek egyike a kalpa nevű időtartam, amelynek hossza pontosan 4,32 milliárd év. Az univerzum bolygóin ennyi időn keresztül aktív élet zajlik. Ezt követően részleges pusztulás történeik, melynek során a bolygókat ugyanennyi időre (4,32 milliárd évre) kozmikus özönvíz árasztja el. Ezt a két váltakozó időszakot Brahmá nappalának és éjszakájának is nevezik.

Ezután Brahmá – a Legfelsőbb Személynek alárendelt, a teremtés munkáját végző istenség – újra “aktiválja” az univerzumot alkotó bolygókat, amelyek újabb 4,32 milliárd évig ismét élőlények lakhelyeként funkcionálnak. Brahmá legutóbbi teremtéséből eddig nagyjából kétmilliárd év telt el, vagyis a jelenlegi kalpának még a felénél sem járunk.

Az indiai hagyományban van jelen az egyetlen olyan szakrális irodalom, amely a modern tudományhoz hasonlóan, explicite évmilliárdokban méri a kozmosz élettartamát. Nemhiába mondta egyik filmjében Carl Sagan, a világhírű kozmológus:

„A hinduizmus az egyetlen a világ nagy hitrendszerei közül, amely amellett a nézet mellett elkötelezett, hogy a kozmosz maga hatalmas számú, valójában végtelen pusztuláson és újjászületésen megy keresztül.”

Hozzáteszi még, hogy ez az egyetlen vallás, amelynek időskálája összhangban áll a tudományos kozmológiával (bár véleménye szerint ez az egybeesés csupán a véletlennek tulajdonítható). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egybeesés inkább az évmilliárdokban való gondolkodásra vonatkozik, nem pedig a Föld pontos korára, vagy kozmikus események precíz menetrendjére. Sagan témába vágó filmjének részlete itt látható, a védikus időszámítás részleteiről pedig itt olvasható egy leírás.